FEKETE ISTVÁN

VÉN FALÚ HÁZBAN

 

 

Kint most őszi szél seper, furcsán

Vijjog egy szomorú madár.

Háború van, tankok csörögnek,

Mindenütt jaj, vér és halál.

 

Kint most átkozott minden, dermedt

Faágak sírnak csupaszon.

Csak itt bent, a vénfalú házban,

Csak itt van még szent nyugalom.

 

Kint most zúgás van, milljók ajkán

Szitok porzik és gyalázat.

Csak az útszéli kereszteken,

Csak ott van béke, s alázat.

 

Kint most szörnyű baj lehet, kutyánk

Is vonít, érzi a veszélyt.

Valahol hűs, piros folyókák

Hűtik az átkos szenvedélyt.

 

Kint még seper a szél, takarót

Cibál fáradt halottakon,

Én kisfiammal a térdemen

A bibliát lapozgatom.

 

 

/ Pécel, 1941. /