FEKETE ISTVÁN

MEGNYUGVÁS

 

 

Minékünk már semmink sincsen

Se erőnk, se izmunk.

Nekünk a temető felé

Szabad már kocsiznunk.

 

Agyunkban nincsen gondolat,

Szívünkben szeretet

Mi várjuk már a nagy úton

Porzó gyászszekeret.

 

Szájunkban régi kenyér íz

Él ős nyelvünk alatt

Még szomjazunk rá, de borunk

Egy kortynyi sem maradt.

 

De jó, hogy van bibliánk, bús

Szívünknek kormánya.

S hiszünk a szónak: miénk a

Mennyeknek országa.

 

Visszük hát húnyó életünk

Tört, fekete vállal,

Ám szívesen kiegyeznénk

A gőgös halállal.

 

Hisz nekünk már semmink sincsen,

Se erőnk, se izmunk.

Nekünk a temető felé

Szabad már kocsiznunk.

 

 

/ Pécel, 1941. /