FEKETE ISTVÁN

FELÉD HAJLIK A SZÍVEM

Géza Grohmann Ottóhoz

 

Most hozzád szólnék költő társam,

Ki bárki előtt meg nem hajolsz,

De velem dalolsz,

Hol fekete gépek zörögnek.

 

Most hozzád szólnék te kékruhás,

Kinek kezére olaj csepeg,

De rímrengeteg

Mutatja, hogy lelked míly csodás.

 

Most hozzád szólnék te nyugtalan,

Nyakas fiú, ki egy jajomért,

S gyenge dalomért

Is sírva mondasz köszönetet.

 

Most hozzád szólnék jaj, de félek,

Hogy e szelíd dalnak szánt szavak

Tüzet gyújtanak

Jelszavaktól hangos szívedben.

 

Most hozzád akartam szólni, de

Már fáj bennem a nagy gondolat;

S nyújtom jobbomat,

Hogy maradjon köztünk béke.

 

Most szólni akartam, de látod,

Így változik bennem a szándék.

S nincs szebb ajándék

Istentől, mint a bölcs hallgatás.

 

És hallgatni olyan jó, és jó

Feléd hajolni megbékélt szívvel,

S szent keresztvízzel

Behinteni egy újszülöttet.

 

 

/ Pécel, 1942. /