FEKETE ISTVÁN

 

1913-ban Pécelen született, egyszerű dolgos szülők kilencedik, egyben utolsó gyermekeként. Az elemi iskola elvégzése után géplakatos szakmát tanult, amit egy cukorgyár szaloncukor csomagoló gépparkjának karbantartásával hasznosított. Később a MÁVAG gépgyárban dolgozott, gőzmozdonyok alvázainak keretvésőseként.

 

Közben, a már rendszeres előadásokat tartó Férfikórus tagja lett 18 éves korában. A közös éneklés rabja lett, s talán az itt kapott élmény váltotta ki benne a vers és dalszöveg írás vágyát. Eleinte csak különböző pályázatokat célzott meg verseivel, s mivel komoly sikereket ért el, lett az akkori Magyar Írószövetség tagja.

 

A Férfikórusban titkári beosztásban tevékenykedett, szervezte a Dalesteket és kórusműsorokat Pécelen és a környező településeken. Közben egyre-másra kerültek ki tolla alól a versek, dalszövegek, melyeket rendszerint péceli énekesek és versmondók adtak elő, időnként neves énekesek a rádióban is bemutattak. A dalok zenéjét általában péceli zeneszerzők készítették, melyekből a Férfikórus is sokat énekelt.

 

A háború nem törte meg költői ténykedését, másfél éves katonáskodása alatt, idegen földön is papírra vetette érzéseit. Sajnos az 1950-es évek véget vetettek ennek a művész életnek. Talán azt lehetne mondani: kifogyott a tollból a tinta.

 

A közért való tenni vágyás megmaradt. A politikai elképzeléseit félre téve, harcolt és küzdött faluja, Pécel előre haladásáért. Két ciklusban vállalt Tanácstagságot abban az időben, mikor Pécelnek nagy szüksége volt olyan emberekre, kik látták a jövőt. Komoly küzdelmeket kellett vívni a vezetékes víz és szennyvíz csatornázás érdekében. Elévülhetetlen érdemei voltak ebben is. Az ingadozók ismerték, tudták, hogy hallgatni kell rá, jó az az irány amit képvisel.

 

A rendszerváltás után Ő is abban bízott, hogy az Ország jó irányban halad, mert égett benne a Hazaszeretet.