FEKETE ISTVÁN

APÁM TÉLI HARAGJA

 

 

Apám, te sohasem szeretted a

Csillogó, szűzi havat.

Ha szitált az idő tél-szitája

Már zúgattad szavad.

 

Két karod vad munkába lendült, hogy

Megizzadt minden tagod

De jaj, lábad nyoma újra fehér

S nőtt, csak nőtt haragod.

 

Pedig látod-látod, a halál is

Így jött érted fehéren

S vitt, vitt végtelen fehér úton nagy,

Csikorgó szekéren.

 

 

/ Budapest, 1941. /