FEKETE ISTVÁN

AZ ŐSZ VEZÉRHEZ

 

 

Jöttem, mint a gyárak regőse,

Jöttem hatalmas lobogóval,

Magyar dolgozók nevében,

Szürke színben, meleg szóval.

 

Jöttem, mint örök egyszerűség,

De ünnepi harang a lelkem,

A magyar nép szeretetét,

Ugyan ki hirdetné szebben.

 

Lohadjon most a kohók lángja,

Pihenjetek meg izmos karok

Feszült, vaskeblű gépcsodák

Csak egy percre csituljatok.

 

Te se mozdulj zajongó világ,

E napon áldozhatsz egy percet

Ha nem érted is, legalább

Ne zavard e néma csendet.

 

Megleng a láthatatlan lobogó,

Alatta a milliós sereg

Áll mozdulatlan s imába

Foglal egy dicső, nagy nevet.

 

Az ima száll s a hű szíveknek

Az Isten teljesíti vágyát,

E nagy névvel fényesíti

Be a négy folyamnak táját.

 

Még leng a lobogó, pihen a

Sok imás kidolgozott tenyér,

Csak az ajk mozdul e szóval:

Éljen, éljen az ősz vezér!

 

 

/ Budapest, 1941. /