FEKETE ISTVÁN

KÖSZÖNÖK MINDENT

 

Uram, ki voltam én Önnek

És kedves, jó hitvesének?

Ki lehettem volna, egy senki,

Kiről már nem is beszélnek.

 

Senki más csak egy virágos-

Sapkás magyar katona voltam,

Ki azon a sötét idegen utcán

Magyarul daloltam.

 

És ami azután jött a

Részemről nem várt nagy öröm,

Azt most mind a kettejüknek

Újra, s újra megköszönöm.

 

Köszönöm az esti kávét,

Köszönöm a csendes beszélgetést.

S köszönöm, hogy elmondták a

Fájó, húszéves szenvedést.

 

Köszönöm a puha ágyat

És az álmot, amit benne álmodtam.

S köszönöm a forró teát

Mit reggel elfogyasztottam.

 

Köszönök mindent, mit addig

Adtak míg az ajtón ki nem jöttem.

Az utolsó hangot is, mely

Utánam szállt az őszi ködben.

 

 

/ Újkomárom, 1938. /