FEKETE ISTVÁN

CSILLAG HULLOTT AZ ÉJSZAKÁBA

Emlékül Kállai Mariskának

 

Már-már  úgy  határoztam,  hogy  többet

Nem  megyek  hozzá.  De  az  új  szerelem

Parazsat  dobott  bolond  szívemre

S  nem  tudtam  nyugodni,  mentem  szüntelen.

 

 

Szembe  ültem  vele  és  úgy  néztem

Varrógépet  hajtó  kicsi  lábait.

Kezeinek  minden mozdulatát,

S  idegen  arcának  szép  vonásait.

 

 

Daloltam  néki  szerelmes  nótát,

S  míg  csókvirágából  párosan  adott,

Vágyteli  ajkam  pogányul  izzott

Mámoros  ajkán,  mely  némán  hallgatott.

 

 

De  egyszer  éreztem,  hogy  mélyen  a

Szemembe  néz  és  a  hallgató  szájon

Vádoló  szavak  zúdultak  felém

Csendes,  bús  gyűlölettel,  kicsit  fájón:

 

 

Miért  zavarta  meg  csendes  életem?

Ajkamról  oly  bután  csókot  miért  rabolt?

Hisz  nem  vagyok  a  magáé!  Vágta

Szívemhez  a  valót.  És  igaza  volt.

 

 

Szép  volt,  gyönyörű amint  beszélt,  mert

Édes  komolyság  húzott pirult  arcán.

S  én  magamba  súgtam:  kellett  nekem,

Kellett  e  pár  szó…  Felálltam  és  aztán

 

 

Halk  köszönéssel  búcsúztam  Tőle.

De  megálltunk  még  a  kert  kapujában,

S  amíg  néztem  szép  sötét  szemeit

Egy  csillag  hullott le  az  éjszakában.

 

 

 

/ Nagygyimót, 1938. /