FEKETE ISTVÁN

MESSZE KÉKLIK

 

Messze kéklik a nagyerdő

A lelkemet bánatfelhő

Takarja.

Visszatérő boldogságom,

Éjjelenként könnyes álom

Zavarja.

Hervadt éltem minden vággyal

Még az őszi lombhullással

Itthagyom,

/hisz/ a világon minden múló

Meglátjátok a lehulló

Csillagom.

 

Huszonöt tél, huszonöt nyár

Az életből elég volt már

Énnekem,

Mikor ássák a síromat

Halványodó csillagomat

Kérdezem.

Velem sír a falevél is

Azt az asszonyt mért is, mért is

Szeretem,

S amit soha el nem értem

Azt is az ő két szemében

Keresem.