FEKETE ISTVÁN

GOLGOTÁS NÉP

 

 

Régi, fáradt, szomorú nép. Tőle

Már csak nótája szomorúbb.

Ha Isten lennék, e népnek adnám

A legszebb életkoszorút.

 

Én szánlak és szeretlek téged, te

Meghajszolt bús nomád-sereg.

De látod, csak keleti pór vagyok

Rajtad hát nem segíthetek.

 

A sors, a cudar, jobb fülére dűlt,

S feléd tartja a süketet,

Tüzes áldozatokkal, imával,

Dallal hiába döngeted.

 

A nagy Úr föl nem ébred. S ha mégis

Hozzá ér szittya pörölyöd,

Nyilát újra és újra kilövi

S viharos daccal rád dörög.

 

De ne lankadj Ázsia szülöttje,

Kebled bár fúljon, ziháljon,

Véres utadat úgy taposd tovább,

Hogy az Isten megcsodáljon.

 

 

/ Budapest, 1941. /